Napjainkban is csak kevesen gondolnak rá, hogy a fehér kristá­lyos szerkezetű fűszer, a konyhasó, a másik alattomos gyilkosa az em­beri szervezetnek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy rejtett "konyhasó­ mérgezés" fenyegeti a fejlett országok lakosságát. Ennek ellenére az élelmiszereket előállítók előszeretettel ömlesztik a sót a forgalmazott termékekbe. Legyen az kenyér, sajt, töltelék hús, konzerv stb. Teszik ezt annak ellenére, hogy élvonalbeli, WHO által elismert tudósok már több évtizede megállapították: hogy a magas vérnyomás (hipertónia) kialakulásáért első számú felelős a konyhasó! A magas vérnyomásnak pedig súlyos következményei lehetnek. Mivel ebben a helyzetben az érfalakra nagyobb nyomás nehezedik, ezért agyvérzés, szívinfarktus, súlyos lábérszűkületek és veseelégtelenség jelentkezhet.

A sóban lévő nátrium hidratálja a szervezetet, így több folyadé­kot tart vissza a test, felhígul a vér, az érrendszer nagy nyomás alá ke­rül. A vesék megkísérlik a fölösleges nátrium kiválasztását, végül nem bírják a túlterhelést és tönkremennek.

A régebbi időkben az emberiség csak és kizárólag a tengeri sót ismerte, ami klórt egyáltalán nem tartalmaz. A konyhasó és tengeri só között hatalmas a különbség. A tengeri só megközelítőleg 100 elemből tevődik össze, míg a konyhasó csak kettőből. Ezek közül az egyik a klór, ami méreg. Méghozzá a konyhasó oly mértékben tartalmazza, hogy egy pohár erős konyhasóoldat alkalmas lehet egy emberi élet kioltására.

Úgy hiszem, mindenki hallott már arról, hogy különféle betegsé­geknél az orvos sótlan vagy sóban szegény diétát javasol. Ebből követ­keztethetünk az igazságra, hogy ha a só túlzott mértékű fogyasztása káros a betegre nézve, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy az egészséges szervezetű emberre is káros. Hiszen aminek a fogyasztását meg kell tiltani, az okozta a betegséget, vagy legalábbis hozzájárult annak kialakulásához. A konyhasó szervetlen anyag, ezért enzimeket egyáltalán nem tartalmaz. Ahogy az ember vagy állat nem tud táplál­kozni kőporral vagy vasreszelékkel, úgy szervezetünk sincs berendez­kedve a konyhasó következmények nélküli fogyasztására. Ezt a tényt igazolja az is, hogyha csak "teheti" kiválik szervezetünkből (verejték, vizelet formájában). Rosszabb esetben különféle lerakódásokat képez­ve, mint testidegen anyag telepszik meg szervezetünkben.

Szervezetünk az anorganikus eredetű anyagoknak csak töredékét tudja beépíteni. Konyhasó esetében például egy evőkanálnyi mennyi­ségből csak egy milliomod grammot. A maradék mennyiség - csak­nem az egész - szennyezi a vért és szerveinket, ezért különféle megbe­tegedéseket idéz elő. A nyers kosztban minden tápsó közvetlenül ren­delkezésünkre áll, méghozzá szerves homogenitásban. Nem szólva ar­ról, hogy az egyes ásványi sók a felszívódási folyamatban kölcsönha­tást gyakorolnak egymásra.

Annyi só, amennyire az embernek szüksége van, bőségesen rendelkezésre áll a vegetáriánus táplálkozásban!

Fényes bizonyíték lehet erre a majom. Hiszen a legcsekélyebb konyhasó fogyasztása nélkül is vidáman ugrál a faágakon és egészsé­gesebb, mint az ember. Ha a természet úgy rendelte volna, hogy kony­hasóra szükségünk van, akkor valószínű a kertünkben állna egy konyhasófa és nem kellene mintegy kétszáz méter mélységből kiásni, vagy sok száz kilométer távolságból szállítani. Az indiánok és más termé­szetes életet élő népek, akik nem küszködnek annyi nyavalyával, mint az európaiak, mit sem tudnak a konyhasóról. Ezért aztán nem is hi­ányzik nekik.

Tudjuk jól, hogy a konyhasó fogyasztása szomjúságot okoz. Ez azért lehet, mert a só testidegen anyag és a szervezet méregteleníteni akar, vízzel akarja távoztatni. A konyhasó ozmotikus nyomása miatt a szövetek megduzzadnak, az erek szűkülnek és magas vérnyomás lép föl. A nátrium kiürülése a szervezetből csak vízzel együtt, oldat for­májában történhet. Nyilvánvaló, hogy minél több konyhasót fogyasz­tunk, annál több folyadék szükséges a vesén át történő kiválasztáshoz. A sóoldat egy része magában a sejtszövetben rakódik le. Ezért növek­szik a testsúly, és a bőr szivacsos, beteges külsőt adó lesz. Minél több sót fogyaszt valaki, annál gyakrabban kínozza a szomjúság és éhség­érzet. Nem véletlen, hogy a sertéseknek erősen sózzák a moslékot, hogy a lehető legtöbb folyadékot és táplálékot vegyék magukhoz.

Igen sok ember naponta 10-15 g konyhasót fogyaszt el, holott az ember veséje ennek a mennyiségnek csak az egyharmadát tudja kivá­lasztani. Ezért lehet aztán, hogy a sok sót fogyasztó ember erősen ve­rejtékezik, hamar kifárad és nehezen viseli a hőséget.

Szervezetünk egy darab természet

Az a sómennyiség, amit a szervezet nem tud kiválasztani, megülepszik a szervezetben. Ez aztán sok bajnak lehet az eredője, de első­sorban az artériákat meszesíti el. A konyhasó - különösen túlzott fo­gyasztás esetén - megsemmisíti a vitaminokat és az enzimeket is, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy rákkeltő is.

Dr. Dakl, az amerikai Brookhaven orvosi kutató intézetének tagja patkányokkal végzett kísérletet. Egy éven keresztül sóban gazdag táp­lálékkal etetett 35 patkányt. Valamennyi kísérleti állatnak kóros mér­tékben megemelkedett a vérnyomása. Az orvos akkor lepődött meg igazán, mikor azt tapasztalta, hogy a só elvonására sem akart meg­szűnni a magas vérnyomásérték. Ebből következtethetünk arra, hogy a gyógyuláshoz többre van szükség, mint sótlan diétára. Ilyen esetekben az ún. tisztító étrend segít, amiben első helyet kell hogy kapjon a zöldség- gyümölcslevek fogyasztása. Ásványvíz nem jöhet számításba, mert nátriumot tartalmaz. A bőséges folyadékfogyasztás mellett kitű­nő hatást fejt ki a verejtékezés is.

Are Waerland "A konyhasó káros az egészségre" című könyvé­ben leír egy érdekes, megtörtént esetet. A második világháború után egy halálosan beteg katonát kezelt, aki agyonsózott ételeken élt hosszú hónapokon keresztül. Egy természetgyógyász javaslatára teljes tápmegvonást alkalmaztak. A beteg kizárólag vizet fogyaszthatott. A böjtölés nyolcadik napján még mindig 5 g só távozott a szervezetéből! Ez az eset iskolapéldája lehet annak, hogy a felesleges mennyiségű konyhasó beépül szervezetünkbe. Különösen katasztrofális helyzetben vannak a húsevők, akiknél még a szerencsétlen vesének reménytelen küzdelmet kell vívnia a húgysav kiválasztásával is.

A konyhasó, különösen, ha oly mértékben használják, mint a magyar konyhában szokás, minden előforduló betegség kialaku­lásának kedvez.

Még a sebek gyógyulását is késlelteti. Más kérdés az, hogy egyes helyzetekben sót hintenek a sebre, nem lévén más reparáló por, ke­nőcs, illetve dezinficiáló szer.

A sóval kapcsolatosan kialakult testi problémáinkat csak a vege­táriánus életformára történő részleges vagy teljes átállással szüntethet­jük meg. A konyhasó éppen olyan idegen testünk számára, mint a ve­gyi gyógyszerek.

Ne felejtsük el: szervezetünk egy darab természet! Ahogy az igazság ellenkezik a hazugsággal, úgy szerveink sem tűrik meg a test­idegen anyagokat károsodás nélkül.

A forró, erősen sózott, paprikás ételek sokkolják az idegeket, fö­löslegesen doppingolják a szívet, ami pillanatnyi látszatenergiát és me­legséget eredményez. Mint ahogy e fejezet elején írtam, az élelmiszer­ipar számtalan termékét sózza. (Sokszor még a margarint is!) Elegen­dő ez a mennyiség, sőt túl sok is. Ezért ne tetézzük a bajokat azzal, hogy még külön is használunk sót. Számtalanszor látni, hogy valaki, anélkül, hogy megkóstolta volna az előtte gőzölgő ételt, máris a sótartóba nyúl, csippent két ujjával és akkurátusan megsózza az ételt. A só fogyasztása egyre csak fokozódik. Ennek oka az ízérzés fokozatos el­tompulása.

Számtalan idős embert, ha úgy tetszik makrobiótát ismerek, akik magas életkorukat és egészségüket elsősorban a cukor és só nélküli táplálkozásnak köszönhetik. Ebből a tényből nem nehéz a következte­téseket levonni, hogy az ellenkezője is igaz!

Kedves Olvasó! Azért adtam e fejezet címének: Gyilkosok a konyhaszekrényben, hogy figyelemfelkeltő legyen. Hogy olvassák vé­gig, mert várható élettartamunk szempontjából e két ravaszdi fehér gyilkosnak bizony meglehetősen nagy szerepe van.

Az, hogy e fejezet ebbe a könyvbe bekerült, azért van, mert sok lábszárfekélynek, érszűkületnek és egyéb lábbajoknak a gyógyulása a só és a cukor elhagyása nélkül nem következik be. Tapasztalataim szerint gyógyszerekre is csak ritkán. Mindenki saját maga döntse el, hogy érdemes-e ezért a kétes "élvezetért", amit a két gyilkos okoz, feláldozni egészségünket, vagy életünket megrövidíteni?

A só és cukor elhagyásával ízérzésünk is fokozatosan javulni fog. Egyre édesebbnek fogjuk érezni a gyümölcsöket, egy idő után még a sótlan burgonyának is kitűnő íze lesz! Csak az átállás, az első napok jelentenek nehézséget. Ha ezen átküzdöttük magunkat, új ízeket fo­gunk megismerni és megtapasztaljuk az igazi jó közérzetet és egész­séget!

Kapcsolat

Forrás: http://shelener.hu/gyilkosokakonyhaszekrenyben.html

Megjegyzés: a fenti értekezés nem egyenértékű az orvosi értekezésekkel, csupán tájékoztató jelleggel bír, különös tekintettel a piócakezelésekre.